Hormonpótlás, amit ma másképp gondolunk

Sokáig magától értetődő volt az orvostudomány számára: ha a menopauza után megszűnik az ösztrogéntermelés, egyszerűen pótoljuk, és ezzel visszaadhatjuk a női test védelmét. A gondolatmenet logikus volt: az ösztrogén fiatalon valódi pajzsként működik – csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek, a stroke, az infarktus, a csontritkulás kockázatát. Ám ez az előny a termékeny életszakasz végével eltűnik, a hormonok eltűnésével pedig a nők kockázati szintje gyakorlatilag „beéri” a férfiakét.

Ezért a ’90-es években világszerte egyre több nő kapott hormonpótlást, gyakran rutinszerűen – lelkesedés, nagy remények és erős prevenciós célok kíséretében. De a lelkesedés nem tartott sokáig. A 2000-es évek elején napvilágot látott egy jelentős klinikai vizsgálat, amely alapjaiban rengette meg a korábbi elméletet. Kiderült: a hormonpótlás nem minden nő számára biztonságos, sőt, bizonyos életkor után megkezdve fokozhatja a stroke vagy trombózis kockázatát.

Ez a felismerés sokkolta a szakmát – és egy hosszú időre tabuvá tette a hormonpótlást. Magyarországon ez a mai napig érezhető: sok orvos a két évtizeddel ezelőtti tudásanyagból indul ki, a páciensek pedig gyakran bizalmatlanok, sőt elutasítóak a terápiával szemben. Pedig ez egy komoly félreértés. Azóta ugyanis a tudomány újraértékelte az adatokat, és sokkal árnyaltabb képet rajzolt.

Ma már tudjuk, hogy ha a hormonpótlást időben, a menopauza kezdetekor kezdjük el, és személyre szabottan alkalmazzuk, az egy biztonságos és hatékony módszer lehet – nemcsak a tünetek enyhítésére, hanem a hosszú távú női életminőség megőrzésére is. Ráadásul a gyógyszertudomány is rengeteget fejlődött a régen szintetikus magas dózisú hormonok helyett jelenleg természetesebb sokszor helyi hatású alacsony dózisú szereket alkalmazunk, amelyek kockázata alig érzékelhető.