Láthatatlan küzdelem – Miért marad rejtve az endometriózis?

Képzelj el egy betegséget, amely hónapról hónapra fájdalmat okoz, mégis sokszor láthatatlan marad – még az orvosok előtt is. Egy betegséget, amely nők százezreinek mindennapjait keseríti meg, és amelyről még mindig kevesen beszélnek nyíltan. Ez az endometriózis.
Magyarországon több mint 200 000 nő él vele – vagyis minden tizedik termékeny korú nő érintett. A tünetek sokszor évekig félrevezetnek bennünket. Hiszen ha újra és újra azt halljuk, hogy „a menstruáció fáj, ez teljesen normális”, vagy hogy „biztos alacsony a fájdalomküszöböm”, akkor egy idő után mi magunk is elhisszük. Valójában a diagnózis világszerte átlagosan 7–9 év után születik meg. Addig pedig marad a bizonytalanság, a fájdalom, a mindennapokba beszűrődő kétség. Ez egy krónikus, életminőséget romboló betegség, amely a nők harmadánál meddőséggel is társulhat.

Nem véletlen, hogy amikor egy világhírű modell, Palvin Barbara is megosztotta nyilvánosan, hogy őt is érinti az endometriózis, hatalmas visszhangot váltott ki. Barbara arról beszélt, hogy egész életében fájdalmas menstruációval küzdött, sokáig azt hitte, ez „normális”, később azonban kiderült: a háttérben endometriózis állt, ami miatt végül műtétre is szükség volt. Vallomása azért is fontos, mert ráirányította a figyelmet arra, hogy nők milliói élnek világszerte hasonló küzdelemmel – becslések szerint mintegy 190 millióan. És minél többen beszélnek róla nyíltan, annál kevésbé marad láthatatlan ez a betegség.

De mi áll a háttérben?

A történet sokkal összetettebb annál, mint hogy „rossz helyen nőtt szövetekről” beszéljünk. Az endometriózis ma már egyértelműen gyulladásos állapotnak számít, amely szoros kapcsolatban áll a hormonális egyensúly zavaraival is. Különösen az ösztrogén- és progeszteronreceptorok eltérő aktivitása az, ami fenntartja a gyulladást, felerősíti a tüneteket, és megnehezíti a kezelést. A szervezet tehát nemcsak annyit „észlel”, hogy a méhnyálkahártyához hasonló szövet rossz helyen van, hanem aktívan reagál rá – és ez a reakció vezet a fájdalomhoz, az összenövésekhez, a mindennapi életet ellehetetlenítő panaszokhoz.

A biológiai folyamatok sem mellékesek. A menstruációs vér egy része – teljesen természetes jelenségként – visszajuthat a hasüregbe, ahol az endometrium-sejtek megtelepedhetnek, majd lassan növekedni kezdenek. Ez azonban csak az egyik darab a kirakósban. A génjeink is beleszólnak a történetbe: ha az édesanya érintett volt, a lánygyermeknél jelentősen megnő a betegség kialakulásának esélye.

És mindezek mellé társulnak a környezeti és életmódbeli tényezők. A stressz, a rendszertelen táplálkozás, a mozgásszegény életmód és az endokrin rendszert befolyásoló vegyi anyagok – például bizonyos műanyagokból és kozmetikumokból származó hormonhatású összetevők – mind képesek súlyosbítani a tüneteket. Bár önmagukban nem okoznak endometriózist, hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a szervezet érzékenyebb legyen a gyulladásos folyamatokra, és a betegség aktívabb formában jelentkezzen.

Összességében tehát egy többszereplős, finoman egymásra épülő folyamat rajzolódik ki. A hormonális szabályozás zavarai, a genetikai érintettség, a menstruációs vér visszaáramlása, a környezeti hatások és az életmód apró elemei együtt vezetnek oda, hogy a méhen kívül jelenlévő méhnyálkahártya-szövet nemcsak megtelepszik, hanem tüneteket is okoz. És mire mindez összeáll egy felismerhető képpé, sokszor évek telnek el.

Az endometriózis láthatatlan küzdelem – minél többen beszélünk róla, minél több nő ismeri fel időben a jeleket, és mer segítséget kérni, annál közelebb kerülünk ahhoz, hogy ez a betegség valóban ne maradjon rejtve.