A menstruációm nem luxus mégis nők és lányok millióinak jelent havonta anyagi, testi és lelki terhet. A menstruációs szegénység nemcsak méltóságvesztés, hanem valós egészségügyi kockázat is – és igen, Magyarországon is jelen van. Itt az ideje, hogy kimondjuk: a menstruáció nem kiváltság, hanem alapjog.
Képzeld el, hogy minden hónapban valami alapvető dolog hiányzik az életedből – nem a kedvenc szájfényed, nem a legújabb divatos farmered, hanem valami sokkal fontosabb: a tiszta víz, egy biztonságos, zárható mosdó, egy tiszta fehérnemű és azok az egyszerű, mégis nélkülözhetetlen eszközök, amelyek segítenek abban, hogy méltósággal éld meg a menstruációdat.
Képzeld el, hogy amikor eljön az a pár nap a hónapban, nem tudsz iskolába menni, mert nincs betéted. Inkább rongyot, vécépapírt vagy papírzsebkendőt használsz, mert nem engedheted meg magadnak, amit mások természetesnek vesznek. Ez a menstruációs szegénység – egy valóság, amiről kevesen beszélnek, pedig nők és lányok milliói élik át nap mint nap világszerte. És nemcsak a fejlődő országokban: Magyarországon is. Egyes becslések szerint a menstruációs szegénység akár a magyar nők harminc százalékát is érintheti.
A történelem során a nők mindig találtak valamilyen megoldást arra, hogyan kezeljék a menstruációt – a régészek szerint az ókori Egyiptomban lágyított papiruszt, Görögországban gyapjút, a skandináv országokban pedig szárított mohát használtak, máshol lenből vagy rongyból készítettek újrahasználható kendőket. Mindig akadt valami, ami felszívta a vért, ami segített abban, hogy a mindennapok folytatódhassanak. Ma már egészen más világban élünk: elég besétálni a legközelebbi drogériába vagy szupermarketbe, és polcok sora kínálja a különböző betéteket, tamponokat, menstruációs bugyikat és kelyheket – többnyire pamutból, műselyemből és szilikonból készült termékeket, amelyek a legtöbbünk számára a havi rutin magától értetődő részét képezik.
Mi áll a háttérben?
A menstruációs szegénység mögött sokkal több húzódik, mint pusztán az anyagi nehézség. Sokan azt gondolhatnák, hogy ez csak a nagyon mélyszegénységben élők problémája, pedig nem így van. Ott áll mögötte egy több ezer éve hordozott tabu, a szégyenérzet és a társadalmi elvárások.
Mert a menstruáció még ma is tabu – olyasmi, amiről suttogva beszélünk, ha egyáltalán beszélünk róla. Feminizmus ide vagy oda, úgy tűnik, még mindig vannak dolgok, amelyekben nem állunk ki magunkért – vagy egymásért. Ez a csend pedig nemcsak a tudatlanságot tartja életben, hanem a kirekesztést is.
Magyarországon a probléma egyik legsúlyosabb gazdasági vetülete, hogy a menstruációs termékekre 27 százalékos áfa vonatkozik – ez az egyik legmagasabb kulcs egész Európában. Miközben a legtöbb országban ez az adó mindössze néhány százalék, sok helyen 5–10% között mozog, sőt van, ahol teljesen eltörölték, nálunk a rendszer még mindig luxuscikként kezeli az alapvető higiéniai termékeket. Több ország – köztük az Egyesült Királyság és Új-Zéland – már felismerte, hogy a menstruáció nem lehet kiváltság kérdése, és ingyenesen biztosítják a szükséges termékeket a diákoknak és a rászorulóknak.
Magyarországon viszont ezek továbbra is a legmagasabban adóztatott termékek közé tartoznak – mintha a biológiai valóságért is fizetnünk kellene. A következmények mindennapiak, mégis sokszor láthatatlanok. Az iskolás lányok körében minden tizedik már hiányzott tanítási napot azért, mert nem volt megfelelő betétje vagy tamponja. Vannak, akik ilyenkor otthon maradnak, mások egész nap próbálják eltitkolni a helyzetet, szorongva a kellemetlenségektől. És a menstruációs szegénység nemcsak a legszegényebbek problémája: megjelenikmunkahelyeken, egyetemeken, fiatal nők életében is. Mert a hónap végén néha választani kell: étel, villanyszámla vagy betét.
A nem megfelelő eszközök rejtett veszélyei
A menstruációs szegénység nemcsak méltóságvesztéssel, hanem komoly fizikai kockázatokkal is jár. Sokan, akik nem engedhetik meg maguknak a menstruációs termékek megvásárlását, kénytelenek rögtönözni: használnak zoknit, rongyot, papírzsebkendőt, sőt tampon helyett összegyűrt zsebkendőt is. Ezek az anyagok azonban nem higiénikusak, és komoly fertőzések forrásai lehetnek. Nőgyógyászként gyakran találkozunk olyan betegekkel – köztük hajléktalan nőkkel is –, akik kétségbeesésükben olyan eszközt használnak, amelyet nem erre a célra terveztek. Előfordul, hogy ezek az idegen anyagok napokig bent maradnak a hüvelyben, ami súlyos gyulladásokhoz, sőt akár kismedencei fertőzésekhez is vezethet. De nemcsak a nem megfelelő eszközök jelentenek veszélyt. A tampon túlhasználata – vagyis ha valaki nyolc óránál tovább bent hagyja – a toxikus sokk szindróma (TSS) nevű ritka, de életveszélyes állapotot idézheti elő. Ez a baktériumok által termelt méreganyag miatt alakul ki, és rövid idő alatt súlyos tüneteket okozhat: hányingert, hasmenést, lázat, bőrkiütést, vérnyomásesést, sőt a vese- és májműködés zavarát is. A menstruációs termékek tehát nem csupán kényelmi, hanem egészségügyi kérdést is jelentenek. A megfelelő higiéniai körülményekhez való hozzáférés szó szerint életbevágó lehet.
Mit lehet tenni?
A menstruációs szegénység nem megfoghatatlan társadalmi probléma – nagyon is valós, és éppen ezért megoldható. Csak akarat, figyelem és összefogás kell hozzá. A változás több szinten indulhat el: a döntéshozók, az intézmények, a civil szervezetek és mi, nők – mind kulcsszereplők vagyunk benne. Az állam szintjén a legfontosabb lépés az lenne, hogy a menstruációs termékek ne luxuscikknek számítsanak. Az áfa csökkentése vagy eltörlése nemcsak gesztus lenne, hanem valódi segítség azoknak, akiknek minden forint számít. Ugyanilyen lényeges, hogy az iskolákban és közintézményekben elérhetők legyenek az alapvető higiéniai termékek – pont úgy, ahogy a mosdókban szappan vagy vécépapír. A civil szervezetek már most is rengeteget tesznek: adománygyűjtésekkel, edukációs kampányokkal és érzékenyítő programokkal próbálják lebontani a szégyen falát. De a valódi szemléletváltás akkor történik meg, ha a menstruációról nyíltan és természetesen tudunk beszélni – otthon, az iskolában, a munkahelyen, egymás között.
És végül ott van az egyéni felelősség.
Mert a változás sokszor nem törvényekkel, hanem egyetlen mondattal kezdődik: amikor nem fordítjuk el a fejünket, hanem kimondjuk, hogy ez is a valóság része. Támogassuk egymást, beszéljünk róla, és figyeljünk oda azokra, akiknek nincs hangjuk – mert ha összefogunk, sokkal többre vagyunk képesek, mint hinnénk.